Elhunyt Gyurcsík József, 1927–2009
Nyolcvankét éves korában, 2009. október 25-én elhunyt Gyurcsík József, Dunaszerdahely egykori első embere. Dunaszerdahelyen született 1927. január 18-án. Városához mindvégig hű maradt. Itt alapított családot, itt nevelte gyermekeit. Munkája és társadalmi teendői szintén ide kötötték őt.

Tevékeny társadalmi életet élt. Aktívan bekapcsolódott a város kulturális és sportéletének alakításába. Részt vett a Csemadok munkájában, országos és helyi szinten egyaránt. Jelentős szerepet játszott az anyanyelvi közművelődési lehetőségek kibővítésében. Egyike volt azon szlovákiai magyar politikai személyiségnek, akik a nyolcvanas években felemelték szavukat az ún. alternatív oktatás ellen és kiálltak a szlovákiai magyar iskolaügy mellett.
Szívügyének tekintette a DAC felkarolását is. Oroszlánrésze volt abban, hogy a nyolcvanas években sikerült megteremteni a feltételeket ahhoz, hogy a DAC nemcsak a hazai bajnokságban, hanem a nemzetközi futballszíntéren is remek sikereket érjen el. Több éven át a futballszakosztály elnöke volt. A Jednota Fogyasztási Szövetkezetben is szerepet vállalt, tagja volt a szövetkezet járási elnökségének.
1964-ben lett az akkori városi nemzeti bizottság elnöke. Több mint negyedszázadon át, egészen az 1989-es rendszerváltásig töltötte be ezt a felelős tisztséget, amely egyenértékű volt a mai polgármesteri tisztséggel. Életének legtevékenyebb szakasza elválaszthatatlan Dunaszerdahely 1989 előtti fejlődésétől. Gyakorta gyalog járta az utcákat, ismerte minden zegzugát, rajta tartotta a szemét szeretett szülővárosán.
A közügyek iránti élénk érdeklődése nyugdíjas éveire is jellemző volt, mindvégig figyelmesen követte a városban zajló eseményeket, történéseket.2009. október 29-én a dunaszerdahelyi temetőben gyászolók sokasága vett utolsó búcsút Gyurcsík Józseftől. Sírjánál lerótták kegyeletüket a város politikai, kulturális és társadalmi életének jelentős képviselői is.





