A magyar szinkronra bejöttek a nézők

A magyar szinkronra bejöttek a nézők

Igazi dunaszerdahelyi sikertörténet, megmenekült a bezárástól a CINEMAX mozi

„Utolsó felhívással fordulok Önhöz, hogy segítsen megmenteni Dunaszerdahely egyetlen multimoziját, amelyet bezárás fenyeget“ - így kezdődött az a levél, amelyet Makki Zsanett, a Cinemax mozi menedzsere küldött szét több tucatnyi címre idén márciusban. Hogy hogyan lett ebből a drámai hangú, kétségbeesés szülte S.O.S.- ből sikertörténet?

Hát csak úgy, hogy Makki Zsanett nem adta fel. Addig érvelt, kérlelt, amíg sikerült elodázni a veszteséges mozi áprilisra tervezett bezárását. Ezt a pozsonyi vezetőség szeptember 3O-ára halasztotta, mivel élt még benne némi remény, hogy legalább a nyári időszak nem lesz veszteséges, hisz a nyári hónapokban sok a szórakozni vágyó fürdővendég Dunaszerdahelyen, ráadásul nagy sikerű filmek bemutatását tervezték.
Arra azonban, ami bekövetkezett, senki sem számított. Úgy megugrott a nézőszám, hogy
egyetlen hét alatt elérte a 25OO-at, ami eddig csak két hónap alatt sikerült. Persze, jó filmek mentek, de azok mentek máskor is -- félig üres, vagy annál is kongóbb teremben. Akkor mégis mi történt?
Nem más, minthogy a magyar nyelvű szinkronra bejöttek a nézők. A magyarul beszélő Hupikék törpikéket például többen nézték meg Dunaszerdahelyen, mint a vele azonos nagyságú többi szlovákiai településen. "Amikor a vezetőség csodálkozva tudakolta, mi történt, hogy ennyire megugrott a látogatottság, mondtam, hogy ez a magyar szinkronnak
köszönhető, amelyet már három éve egyfolytában kérek"
-- mondja a menedzser. Az pedig, hogy magyarul mennek a filmek, neki köszönhető, ő kereste és találta meg a módját, hogy magyar szinkronnal készült filmeket vetíthessenek. No meg a szponzoroknak, akik hatékony támogatást nyújtottak ehhez. "Nem tudtam belenyugodni, hogy ezt a kitűnően felszerelt, szép, klimatizált, háromtermes mozit elveszítsük" -- indokolta kitartását Zsanett.
Bizony, kár lett volna érte. Szerencsére a vezetőség is megértette, hogy a moziban nincs helye holmi politikai szempontoknak, ott a néző az úr, amilyen szolgáltatást igényel, olyat kell kapnia. Mert ha nem, autóba ül, és irány a győri mozi. Remélhetőleg erre már nem lesz szükség. Itt, helyben is jól szórakozhat minden mozikedvelő, mert a Cinemax remek filmek bemutatását tervezi, és már a karácsonyi műsoron dolgozik.

© 2009 Dunaszerdahelyi Hírnök   web design: epix technology