Megszépül a belváros
Megszépül a belváros
Dunaszerdahely belvárosának átfogó felújítási programja a városvezetés idei tervei között szerepel.
A három pilléren nyugvó revitalizációs tervekről nyilatkozott lapunknak Dr. Hájos Zoltán polgármester.„Már az előző választási ciklusban is felmerült a belváros
megújításának szükségessége. Ezt a tervet az idén szeretnénk megvalósítani” – mondta a polgármester. A város vezetése már tavaly lépett ennek érdekében. Sikeresen lezárult pályázatot nyújtott be a Városi Művelődési Központ előtti park és szökőkút teljes felújítására. „Az a célunk, hogy a Bartók Béla sétánynál egy impozáns park és szökőkút létesüljön” - hangsúlyozta Hájos. A felújítás a tervek szerint a Kukučín utcára is kiterjed. „Több parkolóhelyet szeretnénk létesíteni itt és az utcát keresztező Komenský utcán is, de a zöldövezetről sem feledkezünk meg. A kettő csak látszólag mond ellent egymásnak, pedig együtt megvalósítható. Új parkolók elsősorban a Komenský utca Nemesszeg felé eső részén lesznek létrehozva. A terveink azzal számolnak, hogy a Kukučín utcát egy kellemes bevásárló utcává alakítsuk. A karácsonyi díszkivilágítást erre az utcára is kiterjesztjük.” - tájékoztatott a tervekről a polgármester. A városközpont revitalizálásának harmadik eleme a panelházak külső hőszigetelése és a nyílászárók cseréje a Vámbéry téren. Ezt az elképzelést a lakók is támogatták a tavaly lezajlott lakossági fórumokon. A 2010-es városi költségvetésben lakótömbönként félmillió koronás egyszeri dotációt különítettek el erre a célra.





