II. Felvidéki Vágta

Hírek a városból

II. Felvidéki Vágta: június 25.

A dunaszerdahelyi rendezvények sorozatából idén sem hiányzik majd a Felvidéki Vágta: június 25-én a sikabonyi reptéren rendezik meg Szlovákia egyik legrangosabb lovaseseményét, a II. Felvidéki Vágtát. A rendezvényre idén is többezer látogatót várnak a szervezők.

 

Nevezés:

A Székely Vágta és a Vajdasági Vágta mellett a Felvidéki Vágta is a budapesti Nemzeti Vágta hivatalos előfutama. A Vágtán résztvevő lovasok településüket képviselik. "Idén maximum 16 lovas állhat a rajthoz. Újdonság, hogy a versenyzők közül 2016-ban a házigazda lovasa mellett még további  három dobogós helyezést elérő lovas kap lehetőséget arra, hogy szeptemberben Budapesten a Nemzeti Vágtán is megmérettesse magát" - tájékoztatott Bóna Erzsébet, a Felvidéki Vágta szervezője.

A nevezési feltételek a tavalyihoz képest nem változtak. Az induló lónak minimum 5 évesnek kell lennie, a lovasnak pedig be kell töltenie a 18. életévét. Idén is megrendezik a szlovák futamot, a Csallóközi Vágtát (Žitnoostrovský galop). Ebben a futamban maximum 9 lovas versenyezhet, a győztes lehetőséget kap arra, hogy Budapesten képviselje Szlovákiát a Nemzetközi Vágtán.

 

A lovasok a Felvidéki Vágtára legkésőbb 2016. május 31-ig nevezhetnek. A nevezési feltételekről és egyéb tudnivalókról bővebb tájékoztatást a www.felvidekivagta.sk oldalon olvashatnak.

 

"Ez a nap nemcsak a lovassportról szól. Több annál. A cél többek között a magyar kultúra és hagyományok életben tartása. Ami azonban még ennél is fontosabb, a magyarság összefogása, a magyarságtudat erősítése. E rendezvényen való részvétellel bizonyíthatja a magyar közösség, hogy összetartó és fogékony az értékesre" - hangsúlyozta Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere, a rendezvény házigazdája.

 

Program:

Az ünnepélyes megnyitóra 11 órakor kerül sor. Az érdeklődők megismerkedhetnek egy különleges hangszoborral is, a handpannel, melyet Pataky Ádám, a dunaszerdahelyi Rivalda Színház színésze szólaltat meg a színpadon. Ezt követően kezdődnek az előfutamok, a döntőt pedig délután 17 órakor tartják. Az eseményen nagy hangsúlyt kapnak a lovas előadások. Lesz többek közt szabadidős fogathajtó verseny, lovasíjász bemutató, amelyet a Bíró Kert Lovas Központ harcosai mutatnak be, valamint a Felvidéki Hagyományőrző Huszáregyesület bemutatója is látható lesz. Rajtuk kívül a Fekete Sólymok egy izgalmas íjászbemutatót tartanak. Az esti órákban pedig egy látványos, tüzes-táncos show lesz látható a Harcosok Táncosai előadásában. Fellép továbbá a Dunaszerdahelyi Nyugdíjas Klub Rozmaring Énekkara, a Csallóközi Gyermek Néptánccsoport, illetve a Dunaág Néptáncműhely is. Ismert az esemény koncertlistája is. A fellépők közt helyet kap a dunaszerdahelyi művésznő, Szabó Manyi, az érsekújvári operadíva, Szeredy Krisztina, a csallóközi Arizóna zenekar, illetve az Ismerős Arcok, Dér Heni és Kökény Attila is.

 

A program előkészítése során a szervezők különös figyelmet fordítanak a kisgyermekes családokra. Kialakítanak egy játékudvart, ahol a gyerekek kipróbálhatják a lovagi kor játékait. Lesz céllövölde és állatsimogató is.

 

A rendezvény napján délelőtt fél 11-kor indul a Vágta vonat, amelynek 6 különböző megállója lesz.